Kerámiatábor Veleméren

Az őrség szívében található – mindössze 70 lelket számláló – Velemér fazekas hagyományairól és románkori templomáról vált ismertté országszerte. E csodálatos, szinte érintetlen környezetben rendezünk immár több esztendeje kerámiatáborokat, melyek reményeink szerint maradandó élményt nyújtanak a résztvevőknek. A táborozók rendelkezésére egy kemencékkel (elektromos és raku*) és gépi korongokkal felszerelt fazekasműhely áll. A táborokon túl lehetőség van arra is, hogy a Velemért meglátogató kirándulók és látogatók felkeresvén műhelyünket csak egy-két órára üljenek korongra, vagy részt vegyenek raku égetésen.



 

Képgaléria itt.


8 napos (7 éjszaka) tábor:

Program: Érkezés a kezdő nap előtti délután, 17 óráig. Másnap reggel kezdődik a tábor: az első három nap intenzívebb munkát igényel, mert ezalatt kell létrehozni mindazokat a tárgyakat, amelyeket a tábor végéig még ki lehet égetni. A tábor második felében a tárgyak szárítása, zsengélése, valamint mázas égetése történik. Ekkor van lehetőség szabadidős programokra, helybéli fazekasok meglátogatására, fürdésre a közeli tavakban, vagy a lenti élményfürdőben, kirándulásra az alig 5 kilométerre levő Szlovéniában, stb. A tábor végére – amennyiben az időjárás is kegyes a táborozókhoz – a résztvevők számos maguk által készített kerámiával térhetnek haza. E tábor azok számára ideális, akiknek év közben nincs idejük vagy módjuk kipróbálni az agyaggal való foglalatoskodást, de kedvet éreznek hozzá, hogy felfedezzék kézügyességüket, kreativitásukat. Szívesen látunk családokat vagy baráti társaságokat is.
A szállások kb. 10 percnyi kerékpárútra vannak, helybéli családoknál, kétágyas szobákban, külön konyhahasználattal.

 

Alkalmi foglalkozások (telefonon történő előzetes egyeztetés alapján):

Lehetőség van arra is, hogy – mintegy programképpen – a látogatók csak egy-két órára nézzenek be kerámiaműhelyünkbe. Itt kipróbálhatják a korongozást, a marokkerámiát és egyéb technikákat, valamint rész vehetnek szabadtüzű raku égetésen.

* raku égetés: Japánból származó szabadtüzű égetési technika, melynek lényege, hogy az izzó kerámiatárgyat 900 °C feletti hőmérsékleten kiveszik a kemencéből és fűrészporral kevert földdel lefojtják, redukciós égést idézve elő.

További felvilágosítás:

Dávid Éva (mobil:) 06 30 233 5774

Honlapjuk: www.haban.hu


Vendégkönyv

Einmelden

Véletlen képek

2006. tavasz 12
2006. tavasz 12
keresztelő az Árpádkori templomban
keresztelő az Árpádkori templomban
mise 2
mise 2
október
október
dsc08638
dsc08638
 

Empfohlene browser

Get Firefox