Augusztus 20-i búcsú

Az augusztus 20-i búcsú a tradíciókra épülve az Ausztria-Magyarország Interreg IIIA Programban a "VELE-MÉR-(mér)LEGELI múltját és jövőjét " című pályázat keretében valósult meg. 
Az idei esztendőben a búcsú kézműves vásárral egybekötött kulturális eseményként került megrendezésre a Hétrétország rendezvénysorozat szervezőivel közösen együttműködve.
A helyszínválasztás sem volt véletlen, mivel évtizedekkel ezelőtt nagyapáink és nagyanyáink is az Árpádkori templom melletti téren rendezték meg a búcsút.

A reggeli órákban a kézművesek kipakolták portékáikat és ezt követően az ünnepi szentmise vette kezdetét, mely nagy tömeget vonzott a kicsiny templomba.
A szentmise után Szent István énekeket hallgathattak meg a jelelévők, majd a csodálatos zene után az érdeklődök megtekinthették  és vásárolhattak a környékbéli kézművesek termékeiből.
Az ebédszütetet követően Balogh Ernő polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd ezt követte Soós Adrienn projektmenedzser beszéde, illetve a továbbikaban az ausztiai projektszervezet képviselője Ladislaus Kelemen kifejezte elismerését a rendezvény és a pályázat kapcsán.

A képen balról jobbra:
Balogh Ernő - polgármester, Soós Adrienn - projektmenedzser, Ladislaus Kelemen - auszriai projektpartner


A program folytatódott a fellépő csoportok színes és színvonalas műsorával, melyet a nézőközönség elismerésük jeléül nagy tapssal köszöntött.
A búcsú alkalmával lehetőség kínálkozott az eseményeket, illetve a csodálatos tájat az égből sárkányrepülőről is megcsodálni.
Az esemény összegzéséül elmondható, hogy Veleméren egy napon soha nem látott tömeg jelent meg, melynek során forgalomirányítás is szükségesnek bizonyult, melyből az is következik, hogy nagy igény van a folytatásra.

Köszönet illeti mindazokat, akik fáradhatatlan munkájukkal segítették e rendezvény létrejöttét! Köszönet érte!



Einmelden

Véletlen képek

templom7
templom7
2006. tavasz 5
2006. tavasz 5
falu gyűlés 2
falu gyűlés 2
3
3
Alsóőr
Alsóőr
 

Empfohlene browser

Get Firefox