Veleméri Vendégház

A ház

- A belső-Őrségben, Veleméren egy hetven lelkes falu végén dombtetőn épült az 1900-as évek elején, az Őrségre oly jellemző település szerkezeti egység a "Both-szer", melynek a falu felőli utolsó háza a Vendégházunk. A ház felújitásánál, és berendezésénél igyekeztünk megőrizni a hagyományos épitészeti elemeket és berendezési tárgyakat, hogy a hozzánk ellátogatók egy picit úgy érezzék magukat mint aki egy századeleji őrségi gazda életébe csöppent bele.
- Vendégházunkban két szinten, négy szobában 9+2 kikapcsolódásra vágyó vendéget tudunk fogadni.
- Az alsó szinten egy kétágyas és egy háromágyas szoba található mindkettő pótágyazható, ezekhez tartozozó fürdővel-WC-vel. Itt található ezen kívül a konyha és egy közös nappali-étkező helyiség.
- A felső szinten két kétágyas szoba van melyekből az egyik pótágyazható a hozzájuk tartozó fürdővel WC-vel és egy "társalgó-előtér" helyiséggel.
- A szobákba külön kérésre televíziót illetve hűtőszekrényt tudunk elhelyezni.
- A konyha használata: minden igény kielégítően felszerelt konyha várja vendégeinket, melynek használatát (hideg, ill. fagyasztott ételek elkészítése kávé-teafőzés) a szállás ára magában foglalja, de az alapanyagokról mindenkinek önállóan kell gondoskodni.

Szolgáltatások, programlehetőségek


- Jeles napok, népszokások, rendezvények:
- Rönkhúzás,
- Májusfa állítás,
- A Virágzás Napjai
- Őrségi Vásár,
- Szüreti Felvonulás,
- Túrázás, kirándulás: uticélok (pl. Vendvidék, Őrség), túraútvonalak (pl. Kéktúra egyes részei) ajánlásával, a hely nevezetességek (pl.Fazekasmúzeum), műemlékek (pl. Templomok, Haranglábak, Skanzen) előzetes ismertetésével, prospektusokkal, esetlegesen túravezetéssel, állunk rendelkezésükre.
- Helyi kézművesek: -termékeik, műhelyeinek, megtekintése.
- Háztáji gazdaság: -szomszédaink idős, gazdálkodó emberek akik hagyományos módon a természet adta lehetőségeket kihasználva szabadon tartják, nevelik állataikat.
- Gyógyfürdő: 20Km-re található a Lenti gyógyfürdő erről bővebben: lásd a w.w.w……….
- Kerti sütés-főzés: szabad tűzön, bográcsban, kemencében van lehetőségük kipróbálni sütő-főző tudományukat, ehez az eszközöket, a biztonságos tűzrakóhelyet és a tüzelőt biztosítjuk.
- Lovaglás, lovastúra szervezésében tudunk segítséget nyújtani, hogy aki még nem sajátította el a lovaglás tudományát az megtehesse, és aki már biztosan ül a nyeregben annak része lehessen egy testet, lelket megfiatalító lovastúrán ezen a varázslatosan szép tájon.
- Horgászat: helyismerettel, tanácsadással, igény szerint kisérettel, felszerés kölcsönzéssel illetve kezdőknek oktatással segítünk, hogy szórakozása gondtalan legyen.
- Síelés: vendégházunkból rövid autózással elérhetők Szlovénia és Ausztria sípályái, ehhez tanácsadást, kölcsönzési lehetőséget, naprakész hójelentést biztosítunk.
- Sportlehetőségek: eszközökkel, hellyel és tanácsal szolgálunk: Ping-pong(helyben), tollaslabda (helyben), íjászat (helyben), footbal-lábtenisz (2Km)
ezenkívül a közelben strand, bicikli kölcsönzési lehetőség, tekepálya, teniszpálya, csónakázási lehetőség van.
- Egyéb: a felsoroltaktól eltérő programterveiket előzetes megbeszélés után igyekszünk megvalósítani.


 

Árak

 

- 1800Ft/fő/nap Júni.01.-Aug.31. között
- 1500Ft/fő/nap Jan.02.-Máj.31.ésSzept.01.-Dec.23.között
- 2500Ft/fő/nap Dec.26.-Jan.01. között
- Egyéb:A szolgáltatási, és kölcsönzési díjakról tájékoztatás, telefonon ill.helyben.

9946 Velemér, Fő út 2.
Telefon: 06 94/444-234  06 30/324-36-25  06 30/465-53 77

 

További Képek itt


Béla | 2007, September 7 - 11:38

Sziasztok!

 

Október 20-23-án mennénk nyolcan, motorokkal.

Négy pár van, tehát mind a négy szoba kellene.

Van ekkor szabad hely, illetve ha ekkor nincs, októberben melyik hétvége a szabad?

Üdülési csekket elfogadtok-e?

Üdv, Béla

szekely.mbabcs@globonet.hu

 


Orbán Erika | 2008, February 23 - 07:42

Sziasztok! Örülünk, hogy ott lehettünk. Nagyon jól éreztük magunkat, s reméljük még találkozunk! Sok sikert nektek! Üdvözlettel, Erika, Piroska Laci és Attila

User login

Véletlen képek

projekt találkozó
projekt találkozó
templom5
templom5
Velemér Község bemutatása
Velemér Község bemutatása
11
11
Velemér Község bemutatása
Velemér Község bemutatása
 

Referenced browser

Get Firefox