Oszkói meghívás - Orbán Napi Vigadalom

Velemér Község Önkormányzata abban a megtiszteltetésben részesült, hogy 2007. május 26-án (szombaton) részt vehetett Oszkón az "Orbán napi hegyi vigadalom és Turisztikai Fesztivál" című egész napos programon .
A rendezvény keretében nemcsak a település, hanem a "VELE-MÉR-(mér)LEGELI múltját és jövőjét" című  pályázatban érintett projektpartnerünk -Vasvári  Domonkos Kolostor Alapítvány-  is képviseltette magát.
Az idei Orbán napi program keretében a bor és a vidéki turizmus voltak a meghatározóak. Az egyre erősödő hegyháti borkultúra népszerűsítése mellett, a dél-vasi területek (Szentgotthárd, Őrség, Körmend, Vasi-Hegyhát) valamennyi vedéglátó és vendégváró helye mutatta be magát, többek között Velemér is.
Velemér Község Önkormányzata települési szórólappal, műsorfüzettel, a helyi fazekasok hagyatékaival, Habán keramikus termékeivel (melyek a Ausztia-Magyarország INTERREG IIIA Kisprojekt Alap keretében megvalósuló múzeumban is megtekinthetőek lesznek), valamint igazi veleméri pereccel várta az érdeklődöket.




Ahhoz, hogy e rendezvényre eljutottunk az Ausztia-Magyarország INTERREG IIIA Kisprojekt Alap keretében, az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósult meg.
Ezúton szertnénk köszönet mondani mindazoknak, akik hozzájárultak (elsősorban a veleméri fazekasok hozzátartozóinak, valamint a perec készítőjének), hogy e kicsiny őrségi falucska képviselhette magát az oszkói rendezvényen.


Belépés

Véletlen képek

dsc01307
dsc01307
01
01
kulso_1
kulso_1
projekt találkozó
projekt találkozó
dsc01326
dsc01326
 

Ajánlott böngésző