Kulturális partnerkapcsolat Alsóőrrel (Unterwart-tal)



2006. július 19-én partnertelepülési kapcsolatfelvétel céljából Velemér Község Önkormányzata képviseletében 2 fő (Soós Adrienn a Lenti Kistérségi Fejlesztési Ügynökség térségfejlesztője, valamint Soós Kálmánné a veleméri teleház vezetője) látogatott el a szomszédos Ausztriába, Alsóőrre. A látogatás során alkalmunk volt megtekinteni a helyi teleházat, melynek az egykori általános iskola ad helyet és egyben otthona az UMIZ -Ungarisches Medien und Informationscentrum- szervezetének is. Ladislaus Kelemen, mindkét szervezet (UMIZ és a helyi teleház) vezetője volt segítségünkre, akinek idegenvezetésével megtekintettük az őriszigeti katolikus és evangélikus templomot és utána Szabó Ernő, az „Alsóőri Otthon Múzeum”-egyesület elnöke megmutatta a Burgenlandban egyedülállónak számító helyi múzeum gyűjteményét.
Tervek között szerepel – alsóőri példához hasonló – kis falumúzeum létrehozása, melynek kialakítása pályázati forrásból lesz biztosítva. A látogatás hosszas tanácskozással és több projekttervezet előkészítésével végződött. Velemér Község Önkormányzata számára nagy eredményként szolgált, az osztrák fél együttműködése és segítőkészsége, mely a továbbiak során egy szoros együttműködés alapját képezheti.
A további eredményekről a jövőben is beszámolunk. Képek itt (Ausztria albumban, a Magyar album is fent van, mely egy sikeres viszontlátogatás volt, de erről majd később bővebben hírt adunk).
További hírek: www.langos.at , ( www.umiz.at )  és körmend.hu

Esemény beszámolók German Language Icon

Soós Adrienn, 2006, július 29 - 15:55

Belépés

Véletlen képek

falu gyűlés 5
falu gyűlés 5
13
13
október
október
dsc08638
dsc08638
augusztus
augusztus
 

Ajánlott böngésző