Hétrétország

 Hétrétország – a szerek és porták fesztiválja

2007. augusztus 17-26.

természetből a java – művészetből a magva
nyitott porták, nyíltszívű emberek
értelmes szórakozás
miegymás

A nyárutóján zajló tíz napos fesztivál a hatodik alkalommal invitálja a kalandlelkületűeket az Őrség - mint egy falvakból, szerekből, rétekből, tártkapus portákból álló alkalmi ország - élményszerű felfedezésére. Hétrétország programja bővelkedik zenei, színházi, irodalmi és filmes eseményekben. Emellett kialakult egy sajátos "hétrét" műfaj is: a látogatás. Régi falusi porták fogadják a "vizit órákban" a látogatókat, kézművesek műhelyeibe, művészek műtermeibe nyerhetnek bebocsátást az érdeklődők, akik nemcsak a látni, vagy kóstolnivalók végett időzhetnek ott szívesen, hanem a jóízű beszélgetés kedvéért is. A rendezvény hagyománya, hogy egy-egy esemény erejéig átlépi az országhatárokat is Szlovénia, illetve Ausztria felé.


Augusztus 17. péntek

Őriszentpéter, Malom
18:00
A 94’ Képzőművészeti Társaság kiállításának megnyitója.
Balogh István Péter
Berkes András
Béres János
Leclerc-Szelényi Ulrik

Őriszentpéter, Pajtaszínház - társalgó
19:00
„Az én Őrségem”
Fenyves Bánk fotókiállítását Bognár Róbert nyitja meg.

Őriszentpéter, Malom
19:00
Vadlesen
Az érdeklődők az őriszentpéteri TeleHáz udvaráról indulnak vadászok kíséretében az erdei vadlesekhez.

Őriszentpéter, Pajtaszínház
20:00
A tüskéscápa dalai
Astor Piazzolla tangói a Quartet Escualo előadásában
Kerek István – hegedű
Mayer Albert – gitár
Deli Zsolt – harmonika
Ács Péter – nagybőgő
Astor Piazzolla 1921. március 11-én született az argentinai Mar Del Platában. Több mint ezer darabja maradt fenn, műveit a nagy koncerttermektől a kis klubokig világszerte mindenhol játsszák, nagy sikerrel. Életművével a tangót és a bandoneónt (gombos harmonika) a komolyzene részévé tette.

Augusztus 18. szombat

Bajánsenye
8:00-tól
Parasztlakodalom a Kerka mentén – egész napos program

Magyarföld
 Falunap – egész napos program
„Suszterjóska” Ház
  9:30    Reggeli muzsika és kiállítás megnyitó
        Mészáros Anna Rózsa és Samu Kriszta Fanni fotói
        Muzsikálnak a Quartet Escualo tagjai
Falupajta
11:00    „Az élet és a halál vize”
(bábos meseelőadás)
Palóc népmese Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe.
Előadja: Écsi Gyöngyi (Felvidék)
12:00    Szilvágyi Népdalkör és Néptánckör műsora
12:30    Gerendás Péter koncertje
13:30    Társasjátékok Rátóti Zoltánnal
A Főző verseny eredményhirdetése kóstolással
19:00    „Kolibri-est” Magyarföldön
Huzella Péter műsora
20:30    Üvegtigris 2
Filmvetítés, beszélgetés a rendezővel, Rudolf Péterrel

Őriszentpéter, Malom
18:00
A Técsői Banda muzsikál

A zenekar tagjai:
Joszif Jurijevics Csernavec - gombos harmonika
Jurij Alexandrovics Csernavec - dob, plonka, dremba, ének
Mihail Jurijevics Csernavec - kiscimbalom
Ivan Popovics Mikolajovics - hegedű

A hagyományos máramarosi ruszin zenét játszó (régiesen: rutén) banda a Tisza felső szakaszán fekvő Técső város és környékének legismertebb zenekara. Familiáris zenekar, a Csernavec család tagjaiból áll. Rendkívül változatos repertoárjukban szerepelnek környékbeli román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamok is. Játszanak temetéseken, lakodalmakon és a ruszin lakosság egyéb jeles ünnepein, pl. a "bika napján" (az állatok kiterelésének ünnepe a havasokban), "miscsána" idején (birkanyíráskor), Karácsonykor, névnapokon. Első lemezük az Etnofon Népzenei Kiadónál 2002-ben jelent meg "Ruszin népzene" címen. Azóta rendszeres vendégei a magyar fesztiváloknak, de nagy érdeklődés mutatkozik irántuk külföldön is. Második albumuk 2004 őszén jelent meg "Vertek engem, vertek" címmel.

19:00
Malom-sors
Szabó Antal fotókiállításának megnyitója. Híradás régi malmokról képben és szövegben.

Őriszentpéter, Pajtaszínház
20:30
Hólyagcirkusz
etno-opera-buffa
A szereplők egy cirkuszi zenekar tagjai: olaszos temperamentummal kapnak hajba, mindenkinek önérzetes véleménye van a többiek hangszeres tudásáról. Komikus küzdelem zajlik egymással, a hangszerekkel és a zenével. A színészek jeleneteit hol aláfestik, hol ellenpontozzák az énekesnő és a zenészek "intermezzói".

Zene: Szőke Szabolcs
Hangszer-díszlet: Lakatos László és Szőke Szabolcs
Szereplők:
Giusto - Rácz Attila
Dolcissima - Homonnai Katalin
Patetico - Nádasi László
Poco - Szabó Domokos
Tragico - Spilák Lajos
Paganini - Szőke Szabolcs
ének: Tóth Evelin
cselló: Eszes Fruzsina
harsona: Kuncsner Mónika

22:00
Ektár
Tóth Evelin - ének
Szőke Szabolcs - gadulka, sarangi
Benkő Róbert - bőgő
Kardos Dániel - gitár
A kortárs, improvizatív kamarazenét játszó együttes kompozícióit balkáni, távol-keleti és afrikai zenei kultúrák inspirálták, de a szigorúbban szerkesztett darabokban a középkori zene, az európai népzenék és a kortárs zene hatásai egyaránt fellelhetőek. Az Ek-tar indiai szó; annyit jelent: egy-húr: a négy muzsikus kifejezésben, melodikus variációkban, ritmikában igyekszik úgy összeolvadni, mintha valóban egy húron játszana.


Augusztus 19. vasárnap

Őriszentpéter, Lovasvég
9:00 – 12:00
Íjászat, lovasíjász bemutató Sivák Krisztiánnal

Kétvölgy, faluközpont
Falunap, Rába-vidéki Szlovének Országos Találkozója
11:00
Kulturális program szlovén népzenei és néptánc csoportokkal
16:00
Lovaglás, falunézés hintón, ételkóstoló, korongozás
Néhai Doncsecz Károly fazekas népművész emlékszobájának megtekintése
17:00
Bál a muravidéki Plamen zenekarral

Őriszentpéter, Malom
18:00
Irodalmi kávéház
Bemutatkozik a Muravidék Baráti Kör. Vendégek: Ruda Gábor és Hagymás István, beszélgető partner: Pápes Éva. Közreműködik Szarvas József színművész.
Az  1997-ben alakult kulturális egyesület művészeti kiállítások, alkotótáborok, irodalmi estek szervezésével, könyv- és folyóirat-kiadással foglalkozik. A Muravidék című irodalmi folyóirat 2001-től évente kétszer, 2007-től évente háromszor jelenik meg.

Őriszentpéter, Malom
19:00
Tárlatvezetés
A 94’ Képzőművészeti Társaság kiállítását bemutatja a kiállító művészek egyike, Berkes András.

19:00
Vadlesen
Az érdeklődők az őriszentpéteri TeleHáz udvaráról indulnak vadászok kíséretében az erdei vadlesekhez.

Őriszentpéter, Pajtaszínház
20:30
Visky András: Júlia
felolvasószínház
előadja: Dér Denissa
Visky András Júlia című monodrámájában önéletrajzi események elevenednek meg. Az írót és édesanyját testvéreivel kitelepítik. Amikor Júlia szíve a megpróbáltatások alatt összeroppan, a klinikai halál állapotában sajátos logikai rendszerben meséli, éli újra történeteit. A múltbéli emlékezés meghitt és türelmet, hitet próbáló jelenetei keverednek a tábor rideg, könyörtelen hétköznapjaival. Égi és földi urával folytatott párbeszédei hitről, bizalomról, szeretetről tanúskodnak. Júlia naiv hitet és intellektuális iróniát egyszerre felmutató történetmesélése különös lebegő költészetet ad a drámának. A megpróbáltatásokon átragyogó, gyönyörködtető életigenlés és szeretet marad bennünk.

22:00
Bagolytanya, éjszakai filmklub
Üzlet a korzón (1965)
Ján Kadár, Elmar Klos filmje

Őriszentpéter, Csillagrét
22.30
Csillagnéző
Barangolás a csillagos égbolton Varga Márta csillagász és Uray Zsuzsa kalauzolásával. Találkozó az Árpád-kori templom parkolójában. Takaró, vagy zárt ruha ajánlatos!


Augusztus 20. hétfő

Őriszentpéter, Lovasvég
9:00 – 12:00
Íjászat, lovasíjász bemutató Sivák Krisztiánnal

Veleméri búcsú napja
Mégtöbb veleméri program itt:   http://www.velemer.hu/hu/node/1018
9:00-től kézműves vásár a műemlék templomnál
10:00
Szentmise a műemlék templomban
11:00
Szent István énekek
Előadják:
Nagy Krisztina népdalénekes
Fehér Zoltán hangszerkészítő
Joós Tamás énekmondó
15:00
Kulturális bemutató népzenével, tánccsoportokkal, kórusokkal


Viszáki búcsú napja

Őriszentpéter, Malom
18:00
Arany János színháza
Arany János 1836-ban vándorszínész volt. Még az életrajzából is igyekezett ezt a tényt eltűntetni. A színházat is messze kerülte. Alkatától mégsem álltak távol a drámák. Balladái, Shakespeare fordításai és egész életútja ezt igazolja.
Dr. Fenyő Ervin irodalmi előadása, melynek során versek és idézetek hangzanak el.

Őriszentpéter, Pajtaszínház
Pécsi est
20:30
Takáts Eszter koncertje
21:30
Panoram együttes koncertje
Nemes (Kölyök) Gábor - gitár, ének, didgeridoo
Baksa Péter - basszusgitár, nagybőgő
Keményffy Balázs - elektromos dob, ütőhangszerek

22:30
Bagolytanya, éjszakai filmklub
Szigorúan ellenőrzött vonatok (1966)
Jirí Menzel filmje

Augusztus 21. kedd

Őriszentpéter, Antro körház
13:00 – 18:00
Női kincsek
Kommunikációs tréning
Királykisasszonynak születik minden nő. A tudatunk alatt ható neveltetésünk, majd felnőtt tudat alatti és/vagy tudatosított fejlődésünk során válunk valóságos nővé, soha el nem érve álmaink királynője szerepét. Az együtt gondolkodás és közös játék során a csoportvezetők segítségével válik saját élménnyé a már korábban átélt, de eddig nem tudatosított női szerepeink béklyója, avagy éppen óriási lehetősége. A választás a miénk. Hívunk a sajátélmény csoportunkba. 10-15 fő előzetes jelentkezését várjuk az Őrségi TeleHázban.
Dr. Hada Zsuzsanna pszichiáter és Gazda Edit kommunikációs tanácsadó.

Őriszentpéter, Malom
19:00
Vadlesen
Az érdeklődők az őriszentpéteri TeleHáz udvaráról indulnak vadászok kíséretében az erdei vadlesekhez.

Őriszentpéter, Játékszín
20:00
„Ének őrzi az időt”
Bognár Szilvia lemezbemutató koncertje

„Embernek ének őrzi az időt,
Az tartja számon minden eleinket!
Hallgass meg egy semmicske éneket,
S szíve járását hallod az időnek.”
(Ratkó József: Segítsd a királyt!)

Zeneszerző: Kovács Zoltán (nagybőgő, hegedű)
Vendég: Majorosi Mariann és Szalóki Ági (ének)

Közreműködnek:
Búzás Attila (koboz)
Juhász Gábor (gitár)
Gyulai Csaba (ütőhangszerek, gadulka)
Pál István Szalonna (hegedű)
Zsemlye Sándor (furulya, szaxofon)
Thurnay Balázs (bolgár kaval, marimba)

Mandula Éva - élő animáció

Kercaszomor, Tóth Pistáék kertjének mozija
21:00
Szigorúan ellenőrzött vonatok (1966)
Jirí Menzel filmje

Őriszentpéter, Játékszín
22:00
Bagolytanya, éjszakai filmklub
Százszorszépek (1966)
Vera Chytilová filmje

Augusztus 22. szerda

Őriszentpéter, Nagyiskola, tornaterem
10:00 – 13:00
Ritmusok a testben I.
Táncterápia Zám Mária vezetésével.
(Részvételi díj: 1200 Ft/nap, vagy 3000 Ft/3 nap)

Gondolkoztál már azon, hogy mi a Te ritmusod? Vagy csak úgy mozogsz, ahogy „szép, ahogy kell, ahogy elvárják „ De mi az ami benned van? A három napos tánc-mozgás-meditáció workshop alatt keressük közösen ezt a ritmust a testünkben, a világban, a másikban, az együttlétben. Előzetes jelentkezés az Őrségi TeleHázban.

Őriszentpéter, Játékszín
20:00
Hobó a kötélen
Földes László, alias Hobó és Nagy Szabolcs zongorista mutatványa, akik a bluest a költészettel összekötő vékony sodronyon próbálnak átkelni a tátongó szakadék fölött. Többek között Faludy György, Allen Ginsberg, József Attila, Jack Kerouac, Jim Morrison, Pilinszky János, François Villon, Vlagyimir Viszockij, Tom Waits verseit és dalait, valamint saját műveiket szeretnék átvinni a "túlsó partra".

Kercaszomor, Tóth Pistáék kertjének mozija
21:00
Tűz van babám (1967)
Milos Forman filmje

Őriszentpéter, Játékszín
22:00
Bagolytanya, éjszakai filmklub
Fekete Péter (1963)
Milos Forman filmje

Őriszentpéter, Csillagrét
22.30
Csillagnéző
Barangolás a csillagos égbolton Varga Márta csillagász és Uray Zsuzsa kalauzolásával. Találkozó az Árpád-kori templom parkolójában. Takaró, vagy zárt ruha ajánlatos!

Augusztus 23. csütörtök

Őriszentpéter, Nagyiskola, tornaterem
10:00 – 13:00
Ritmusok a testben II.
Önismeret a mozgásban, a táncban. Táncterápia Zám Mária vezetésével.

Őriszentpéter, Pajtaszínház
11:00
Hétszín búzaszem
Árgyélus Színház (Szlovákia)
Népmese arról, hogy a szegénységből és a kiúttalanságból igenis vezet ki út, hogy igenis van a világnak teteje, ahonnan belátni a z ég mélységéig és van tüzes alja is, amit az igazak meg tudnak járni. Hősünk a legkisebb búzaszemből dagasztott cipót eszi meg, elolvassa a világ legbölcsebb könyvét, és ennek erejével megküzd a világ gondjával-bajával.

Előadja: Écsi Gyöngyi
Hangszereken muzsikál: Kováts Marcell

Bajánsenye, református templom
17:00
„Kétszeresen imádkozik, aki énekel”
Écsi Gyöngyi koncertje
(Szlovákia)
Népi hangszereken közreműködik: Kováts Marcell

Écsi Gyöngyi a felvidéki Mátyusföldön született, hosszú évek óta gyűjti és dúdolgatja a népdalokat. Zobor vidék és Gömör énekelt kincse áll hozzá legközelebb, de énekli a magyarlakta területek valamennyi tájegységének dalait, virágéneket, históriás éneket, világ-zenét. Teológusként foglalkozik népi bábjátékkal, népműveléssel, népdalkörök, hagyományőrző csoportok szervezésével. A népzenén belül sajátságos érvényesülési területe az egyházi és apokrif népének. Számára az énekelt és előadott imádságok „lángoló aranyleletek”, hiszen ezek tükrözik a népi tudat legmélyebb rétegeit, „ezekből tudjuk meg, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk és hogy mennyit érünk.”
   
Őriszentpéter, Játékszín
21:00
Pintér-Darvas:
„Parasztopera”
A Pintér Béla társulat előadása
"A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság.
Akinek tetszik, nézze meg többször is!
Akinek nem tetszik, nézesse meg magát!”
/Pintér Béla/

Közreműködők:
Darvas Benedek (Zeneszerző)
Pintér Béla (Író-Rendező-Színész)
Baranyi Szilvia (Színész)
Tóth József (Színész)
Enyedi Éva (Színész)
Nagy-Abonyi Sarolta (Színész)
Szalontay Tünde (Színész)
Bencze Sándor (Színész)
Thuróczy Szabolcs (Színész)
Deák Tamás (Színész)

Kercaszomor, Tóth Pistáék kertjének mozija
21:00
Fekete Péter (1963)
Milos Forman filmje

Őriszentpéter, Pajtaszínház
23:00
Bagolytanya, éjszakai filmklub
Egy szöszi szerelme (1965)
Milos Forman filmje

Augusztus 24. péntek

Őriszentpéter, Nagyiskola, tornaterem
10:00 – 13:00
Ritmusok a testben III.
Önismeret a mozgásban, a táncban. Táncterápia Zám Mária vezetésével.

Őriszentpéter, Játékszín
20:00
Legendás Gerendások
Apa és fiú: Gerendás Péter és Dani ad közös koncertet

Őriszentpéter, Pajtaszínház
22:00
Bagolytanya, éjszakai filmklub
A Dér András vezette média-tábor filmjeinek vetítése

Augusztus 25. szombat

Őriszentpéter, Malom
18:00
Irodalmi kávéház II.
Bemutatkozik az Életünk és a Pannon Tükör c. folyóirat.
Meghívott vendégünk a két lap főszerkesztője: Alexa Károly (Életünk), Péntek Imre, József Attila-díjas költő (Pannon Tükör). Megismerkedhetnek a legújabb folyóirat-számokkal, szerzőkkel és szerkesztőkkel, valamint ízelítőt kaphatnak a lapok tartalmából – felolvasással. Közreműködnek a meghívott szerzők.

Őriszentpéter, Pajtaszínház
20:30
„Nő az időben”
Ráckevei Anna műsora Falcsik Mari verseiből
Rendező és hangszeres közreműködő: Kováts Kriszta

Ráckevei Anna mindent tud a női sorsról. Hangjával és lényével mindent ki is tud fejezni. Kereste azt a mai költőt, akinek a szavaival el tudja mondani gondolatait és érzéseit. Megtalálta Falcsik Marit (Sanzon nehéz időkben, Változatok a szabadságra – Magvető Kiadó), akinek a verseiben magára ismert. Megtalálta Kováts Krisztát, aki zenei partnerként segíti és megtalálta Gallai Pétert is, aki dalokat írt néhány versre. A versek által megjelenik egy nő az időben. Egy mai erős nő, aki intenzíven éli meg a hivatását és a szerelmeit, sikereit és kudarcait - a gyengeségeit is. Ráckevei Anna megmutatja ennek összes színét és fonákját.

22:00
Bagolytanya, éjszakai filmklub
Tűz van babám (1967)
Milos Forman filmje

Augusztus 26. vasárnap

13:00-tól
Fesztivál-búcsú sütéssel-főzéssel, kóstolással, muzsikával.
15:00
Moldvai táncház, játszik a Moldva Express.


Nyitott Porták:
A programkínálat jelentős részét alkotó Nyitott Porták - 20 településen, több mint 50 helyszínen – a megadott időpontokban várják a látogatókat!

Kísérőrendezvények:
Filmes média-tábor az Őrségi TeleHázban, augusztus 18-25.
Vezeti: Dér András filmrendező

Lovas túrák
Dobokay Péter szervezésében (Őriszentpéter)

Hétrétország ideje alatt látható kiállítások:

Őriszentpéter, Malom tárlat
94’ Képzőművészeti Társaság kiállítása

Malom-sors
Szabó Antal fotói nyugat-magyarországi malmokról

Őriszentpéter, Pajtaszínház - társalgó
Az én Őrségem II.
Fenyves Bánk fotókiállítása

Őriszentpéter, Antró – körház
Tóth Gabriella textiljei

Ispánk, Kultúrház
Vári Julianna festményei

Kercaszomor, Kultúrház
Rétek titkos fényei
Kézdi Anna fotókiállítása

Magyarföld, „Suszterjóska” Ház
Mészáros Anna Rózsa és Samu Kriszta Fanni fotói




ÉREZD OTTHON MAGAD!

- akár  HÉTRÉTORSZÁGBAN…

További információ:

Őrségi TeleHáz
Őriszentpéter, Városszer 116.
T: 06-94-548 038
E-mail: orseg@telehaz.hu
www.orsegitelehaz.hu
www.hetretorszag.hu


(tavalyi hírdetmény)

Belépés

Véletlen képek

1
1
tavasz hírnökei
tavasz hírnökei
Templom belső 4
Templom belső 4
DSC07961
DSC07961
11
11
 

Ajánlott böngésző